4. Fekete Templomosok, az új család

0 Comments


Szeretett itt lenni. Ez a kupolaterem, mely számára amolyan meditáló szentély szerepet öltött, mindíg megnyugtatta. A hipertérben haladva a Geller mező védelmében, mely tulajdonképpen egy pajzs volt, mely megvédte a hajót a hipertér teremtményeitől a csillagok fényét egy kavargó, lilás, magentás fényjáték vette át, mintegy hipnotikus állapotba hozva őt. Itt tudott gondolkodni. Amikor megpróbálták helyre hozni, történt valami. Át tört egy idegi blokk, melyet direkt hoztak létre. Már emléketett. Sok dologra. Necromunda, a szülőbolygójának fővárosa… Apja, aki a Van Saar banda katonája volt. A kiválasztásra, melynek során a Birodalmi Öklök lett az új családja. Arra is emlékezett, mikor teljes jogú űrgárdista lett. Szinte minden visszajött. Egyedül az nem, hogy ki, mikor és miért akarta blokkolni emlékeit. De nem is törődött vele. A hajó asztropatája megpróbálta felvenni az Öklökkel a kapcsolatot, de ezidáig semmi hír. Néha lement a gyakorló termek egyikébe. Furcsálta az itt levő astartesek stílusát a harcban, de jólesett neki a gyakorlás, hogy megint küzdhet. A teste mint egy gép hajtotta végre precízen a mozdulatokat. Hárított, védett, hárított, védett. Az ellenfelei nehezen bírtak vele a gyakorlatok során. Volt bennúk valami más. Újak voltak, ő meg a régi. Tisztelték, de néha érezte, hogy kilóg a sorból. Egy egy elkapott foszlányból hallotta, hogy az új beültetéseknek hála például az újak izomzata az acélsodronyok szilárdságával bírtak, illetve a hűségük is megkérdőjelezhetetlen volt. De vajon meddig? Primaris…. Az újakat így hívják. Nem zavarta a különbség. Inkább csak feltüzelte a bizonyítási vágy. Egy dolog zavarta. Hogy még nem volt szabad mozgása a hajón, kicsit olyan volt, mintha fogoly lenne. Hol egy Inkvizítor látogatta meg, aki kérdéseket tett fel neki, hol az orvosok tesztelték, hol a káplán ült le mellé. Őt megkedvelte. Szilárd, egyenes ember volt. És nem úgy, mint az astartesek általában. Mint kiderült, neki köszönheti az életét is. Talán neki is szüksége volt valakire, akivel beszélhet. Mindenesetre jól megértették egymást. Korr-nak hívták. Egyszer egyszer meg is küzdöttek. Ilyenkor az újoncok is megálltak, de a beavatottak is mintha rájuk figyeltek volna. Tökéletes küzdelmek voltak és az Öklök szokásainak megfelelően az első vágásig. Mert, mimt kiderült, a káplánnak volt két vékony pengéjű kardja gyakorlás céljára. Pont mint annakidején mikor még a Birodalmi Öklök erődjében edzett. Csak a ketrec hiányzott és a test kesztyű, ami a fájdalmat hozta el, hogy közelebb kerüljon Rogal Dornhoz az öklök primarchájához. 
 
Gondolatait egy vox hívás szakította meg. Lectus hívta.
– Sabathius, kérlek gyere a gyóntatóterembe.
– Indulok. – válaszolta. Felkelt, és a fekete köntösét megigazítva elindult a hajó mélye felé. Egy szervitor, mely épp a falakat tisztította ragyogóra – mintha előtte nem lett volna az – zavartan lépett odébb. Vagy legalábbis számára úgy tűnt. Könnyed léptekkel haladt a szűk folyosókon. Az újoncok illedelmesen álltak előle félre. Ránézésre úgy tűnt, egy beavatott jön velük szembe. Egy dolog volt csak, ami megkülönböztette tőlük. A köntösén az első szive fölé valaki egy öklöt hímzett. Gyanította, Korr káplán volt e kedves gesztus mögött. Megrászkódott a hajó. Kiléptek a hipertérből. Annyit már tudott, hogy hadjáraton voltak. Folyamatosan. Sokszor nézte a csatába induló astarteseket és legszívesebben csatlakozott volna. De egyenlőre nem kapott engedélyt. Még csak le sem mehetett a beavatottak szálláshelyére és a felkészítő terembe. Megállt egy nagy fekete ajtó előtt. Körülnézett, majd benyitott. A gyóntató terem egy sötét hely volt és nem olyan, amihez az Öklöknél szokott. Itt csak egy szék volt a sötétben és egy emelvény előtte.
– Ülj le, barátom! – szólt Lectus
– Eljött az idő, hogy megtudd, amit most, ebben a pillanatban tudnod kell. Nem a múltadról, hanem a lehetséges jövődről. Sabathius helyet foglalt a hideg vas székre, mely éjfekete volt akár a padló.
– Tudod hol vagy? Jött a kérdés
– A Fekete Templomosok között. Felelte Sabathius határozottan.
– De mit tudsz róluk?
– Semmit. Nem kaphattam meg egy adattáblát sem, egy vox felvételt sem. Korr káplán sem volt bőbeszédű. Csak annyit mondott, egy apának vagyunk a gyermekei.
– Akkor figyelj, most fontos dolgokat mesélek el neked. Úgy döntöttek, ezeket tudnod kell, mielőtt döntesz.
Sabathius némán bólintott. Nem izgult a döntés említése kapcsán.
Lectus mesélni kezdett.
– Annak idején, mikor a Császár az aranytrónusba kényszerült, az astartesek között és a birodalomban is, bizonytalanság, bizalmatlanság, kétely fúrt magában utat a szívek között. Ez a bizalmatlanság a félelemből fakadt. Félelemből, hogy mégegyszer megtörténik az, ami a Császárnak a leginkább fájt, miután kedvenc fia Hórusz ellene fordult pár fiával együtt. Emiatt aztán a rendházaknál korlátozni kellett az astartesek számát. Ekkor született meg a Codex Astartes. A Birodalmi Öklök létszáma jóval az új direktíva felett volt, ezért az Ultramarinok primarchája Roboute Guilliman követelte, hogy szétszabdalják az Öklöket kisebb rendházakra. Dorn gyűlölte Guiĺlimant, mivel úgy gondolta, a Terra ostrománál az Ultramarinok gyáván hátat fordítottak. Dorn ennek ellenállt, nem akarta fiait, saját véreit elszakítani egymástól. Voltak akik a pártján álltak. Leman Russ a Farkasoktól és Vulkan a Szalamandráktól. Ők támogatták Dornt, kiálltak mellette. A Fehér Sebhejek és a Hollógárda primarchái – Jaghatai Kán és Corax – viszont szembeálltak Dornnal az Ultramarinokat támogatva. Ez addig fajult, míg a Birodalmi Öklöket eretnekséggel vádolták. Az egyik Terra közelében levő flottára tüzet is nyitott a Birodalmi Flotta. Dorn ekkor, hogy elejét vegye egy értelmetlen háborúnak, fejet hajtott.
– Ismerem az Öklök történetét Lectus! Csattant fel Sabathius.
– Nyugalom barátom. Nem tudjuk mit felejtettél el, és mit nem. De tudnod kell hova tartozol, hol vagy. Azt tudod e, mi történt ezután?
– Két utód rendház jött létre. A Fekete Templomosok és a Karmazsin Öklök. Húzta ki magát Sabathius. Jólesett emlékezni…. 
– Helyes! Bólintott Lectus. Ennyivel is előrébb vagyunk. Akkor léphetünk tovább. Most jön az a rész, amit kívülállok nem igazán tudnak. Szóval. Rogal Dorn Sigismundot jelölte ki vezetőnknek. Ő lett a Legfőbb Marsall. Neki tartozunk hűséggel. Jelenleg Helbrecht a Legfőbb Marsallunk. Ő alatta a Marsallok állnak. Minden keresztes hadjáratot ők vezetnek. Ő alattuk a Castellánok vannak. Egy egy század tartozik a parancsnokságuk alá. Minden nagyobb csata előestéjén kiválasztaják a Császár Bajnokát. Őket felkenik és megkapják a legjobb fegyvereket.
– Legjobb fegyvereket? – kérdezte Sabathius.
– Ne szólj közbe! – torkollta le Lectus. 
– A következő fokozat – folytatta – a Kard Testvérek. Ők már jogosultak Terminátor páncélban harcolni. A Marsall udvartartásába tartoznak. Nálatok a veterán őrmesternek felelnek meg. Nálunk nincsenek veterán őrmesterek. Kard Testvéreknek hívjuk őket. A haderőnk döntő részét a Beavatottak teszik ki. Ők a teljes jogú astartesek. Amennyiben kiemelkednek a többiek közül, akkor lehetőséget kapnak arra, hogy személyesen mentoráljanak egy újoncot. Ez is más, mint a többi rendháznál. Itt az újonc a mély vízben tanul meg úszni. A mentora mellett a csatákban tanul és fejlődik. Egészen addig, amíg a Mentora, azaz egy Beavatott testvér és a Káplánja úgy nem látja, megérett a beavatásra, melynek jogán elnyeri a Beavatott státuszt és megkapja erőpáncélját.
– Értem. – szögezte le egy bólintással Sabathius. Tényleg másképp működtök.
– Akkor menjünk tovább. – mondta Lectus, és folytatta.
– A Fekete Templomosok nem kérnek a pszi varázslatokból. Az sosem szül jót és elvonja a figyelmet a csatától a pszik sebezhetősége. Nálunk nem találsz Könyvtárosokat. Asztropatánk és Navigátorunk van, de szigorú felügyelet alatt. Fő erősségünk a közelharc, de ezt Korr káplánnal már gyakorolhattad. Jelenleg is kereszteshadjáratban vagyunk. Az eretnekség kezdete óta, ezzel bizonyítva hűségünket a Császárnak. Nincsen egy állandó erődünk. A meghódított bolygókon emelünk kisebb erődöket, innen sorozunk újoncokat és így talált Korr Káplán is rád, de alapvetően kolostorerődökben élünk az űr végtelenjében szétszórva a galaxisban. Létszámunkat csak a Legfőbb Marsall tudja megmondani, sde abból ítélve, hogy az Inkvizíció mindig idedugja az orrát és mindenről jelentést kér, a Codex Astartest és az 1000 főt valószínű meghaladjuk. 
– Miért mondtad el mindezt nekem Lectus? – dörrent fel Sabathius.
Ekkor a sötét helyét elkezdte átvenni egy vöröses fény. A háttérben két alakot lehetett kivenni. Az egyik Korr káplán volt, a másikat még nem ismerte. 
– Korr káplánt már ismered. – monda Lectus.
– Mellette a Marsallunk, Kervescht marsall.
A Korr mellett álló óriás bólintott, Majd megszólalt.
– Káplánunk azon a véleményen van, hogy csatlakozhatnál hozzánk. Meghallgattam az érveit és a többiekét is. Fordította tekintetét Lectusra. Ritka kegy ez, hogy egy másik rendház őrmesterét fogadnánk be. Hűséget fogadsz e Helbrecht Legfőbb Marsllnak, az Istencsászárnak Sabathius?
Szeretett volna gondolkodni, de nem tudott. Túl sok információ, túl kevés látható végkifejlet, és még bizonytalanabb jelen….
– Igen! – vágta rá egy pillanat leforgása után. Arra számított lesz valami ünnepély, esetleg beavatás, de nem. Kercescht marsall csak elmosolyodott, majs sarkon fordult és távozott. Lectus is követte a marsallt. Ő is elindult volna, de ekkor Korr megszólalt.
– Várj! Ezt ne hagyd itt.
Sabathius nem értette. Ekkor egy vörös fénykörben írisz szerűen megnyílt a padló és egy állvány emelkedett ki a padlóból. Az állványon egy éjfekete astartes erőpáncél. Fehér vállpáncél, rajta fekete kereszt. A sisak vérvörös vízorral de a két szem között egy apró Birodalmi Ököl szimbólummal. De újabb volt, mint amit hordott régen.
– Ez a tied, hozzád igazítottuk. Primaris páncél, pár dolgot át kellett konfigurálni, de tökéletesen fog szolgállni téged. Ha elfogadod ezt a kegyet a Marsalltól, akkor a testvérünk leszel. A tapasztalataidnak hála, mint Kard Testvér. De újoncot még jó ideig nem osztunk be alád. Egy egész csapatot kapsz. A Legfőbb Marsall szeretne vérfrissítést, ezért keres más rendházaktól olyan személyeket, akik a saját tapasztalatai alapján próbálja erősíteni rendünket, hogy ne fáradjunk el. És ilyen vészterhes időkben ezt a fáradtságot nem engedhetjük meg. És végül is, így is a Primarchádat szolgálod, hisz Ő a mi apánk is.
Sabathius csak bólintott, miközben a páncélt, mely már az övé, vizsgálta. Apróbb eltérések a korábbihoz képest, a szervók kisebbek voltak, könnyebbeknek tűntek, de látszott rajtuk, bírják a gyűrődést. Gennysárgából feketébe. Az ő útja, hogy szolgáljon, szolgálja a Császárt ha kell, az élete árán is. És ha ezt az új családja körében kell, hát nem lenne annak a helyében, aki ebben akadályozná. Elindult hát a szállása felé. Útközben találkozott újoncokkal és beavatottakkal. Előbbiek félelemmel vegyes tisztelettel húzódtak félre, utóbbiak a mellükön levő sasra csapva tisztelegtek. Ahogy elért a szállásáig, egy szervitor épp az utolsó simítást végezte a már üres kabinon. 
– Ez valami tévedés lesz! Állította meg a szervitort. Az üres tekintettel meredt rá. Majd válasz nélkül ment tovább dolgára. Mögötte Lectus érkezett.
– Mi történik? – kérdezte Sabathius mérgesen.
– Mire gondolsz? – kérdezett vissza Lectus halvány mosollyal az arcán. 
– Ez az én szállásom volt! – jött a dörgő válasz.
– A Te szállásod már a Vihar Osztag szállása Sabathius Kard Testvér. Ideje lenne a szállásodra térned….