Miután a BanHammer lecsapott Shadespire-re a tiltott és korlátozott lapok listájával, lázas töprengésbe kezdtem, hogy állítsam össze az új szabályokhoz szabott Fyreslayers paklim. Az előző, Runes of Fortune összeállításom adta a kiindulási alapot. Az új pakli összeállítása szintén jó alkalom volt az új, hivatalos deck builder kipróbálására.

A Runes of Fortune utóbbi egy hónapos tesztelése során fény derült néhány gyengeségre. Először is, hiába nincsenek benn egyáltalán objektívázós objektíva lapok, a törpök extra mozgásokért felelős lapjai, mint a Treasure Lust, vagy a Sprinter mégis hiányoztak. Sokszor nagyon hasznosak lettek volna inspirálódásban, vagy éppen az ellen megközelítésében, így ilyenekkel bőszen dúsítottam a paklit. Próbáltam továbbá növelni a törpök túlélési esélyeit, így bekerült a pakliba többek között az Indomitable és a Great Fortitude is. Az 5-6 kockával végrehajtott támadások is többször cserben hagytak (volt rá példa hogy 5 kockával 5 supportot sikerült kidobni), így ehelyett az extra támadást biztosító lapokra fektettem a hangsúlyt.

Ahol input van, ott ugye van output is. Megváltam néhány olyan laptól, ami nem úgy szolgált, ahogy eredetileg elterveztem. A Total Offence lapot például nem találtam olyan hasznosnak, mint elsőre gondoltam. Nagy érvágás, hogy nem használható charge során. Továbbá a My Turn helyett a Second Wind kapott új esélyt a pakliban, mivel a már egyébként is benn lévő Aggressive Defence mellett felesleges még egy ilyen lap a az egyébként is szűkös 10 gambit közé. Úgy vettem észte, hogy sokszor nem kifizetődő megvárni, amíg megérkezik az ellenféltől egy pofon, hogy azután visszaüthessünk egyet. Ellenben charge után gyakran volt az az érzésen, hogy jó lenne, ha az ember (törpe) tudna még egyszer úgy igazán odacsapni a mellette szotyizó ellenfélnek. Végül jöjjenek az objektívák. Az elmúlt egy hónapban nem volt alkalom, amikor score-olni tudtam volna a Combination Strikes-t, vagy az Unstoppable Advance-t, ezeket olyan új objektívákra cseréltem, mint a Strong Start, vagy a Hale and Whole.

Mivel a hivatalos deck builder-ben nincs megosztás funkció (reméljük hamarosan ezzel azért bővül), a paklit UnderworldsDB-ben is összeállítottam (link lentebb). Azonban előnyére váljék, hogy nagyon szép, és versenyeken különösen praktikus (főleg a BanHammer miatt) laplista exportálható belőle PDF-ben:

A pakli összetételét az UnderworldsDB-ben is megtaláljátok az alábbi linkre kattintva:
>>>Igen ide kell kattintani<<<

Írta: Höri